Énekesnőt fotóztam

»

Eszti egyik nap arra ébredt, hogy szeretne egy újabb fotó sorozatot. Egyet már készítettünk tavaly nyáron, többek közt az ő szeme látható a főoldalon a képek közt. Mivel külföldön énekel és csak pár hétre jött haza, nem várhattunk míg virágoznak a fák, így beltéri fotókban gondolkodtunk.

Régóta szerettem volna megnézni Szentkirályszabadján az elhagyott várost, hát itt volt az alkalom.

 

Előző nap bejártam a helyszínt csináltam pár fotót, hogy Eszti láthassa, hova is kell menni. Kicsit féltem, mert ez e hely nem egy leányálom, nagyon kietlen, már majdnem félelmetes, de tetszett neki. Belevaló lány.

Felkészült volt, hozott több ruhát, sminket és még egy tükröt is, amit aztán sikeresen fel is használtam néhány fotónál.

 

 

Kiderült, hogy egy nő szinte bárhol tud sminkelni. :)

Találtunk egy régi ajtót és pár falfirkát, ami pont passzolt és megadta a képek kontrasztját.

 

 

 

Majd a tetoválások megörökítésére is sor került.

 

 

Végül pár közeli kép is készült.

 

 

Hazafelé beszélgettünk, jól érezte magát és én is meg voltam elégedve. Jó volt vele dolgozni, szerintem igazán egyedi képek készültek. Innen kívánok neki sok sikert az énekléshez!

Ilyen fotókat szeretnél Te is?